Vége a szexgyilkos óvszerek korának

Infostart
2006. november 7. 06:53
Egy másodperc alatt felhúzhatóként hirdeti termékét egy dél-afrikai óvszergyártó. A kondom tervezője szerint a könnyű használat miatt szívesebben használják majd a férfiak, így csökkenhet a HIV-fertőzések száma is.

Egy hagyományos óvszert fájdalmas használni, és mire felhúzza az ember, félig már el is ment a kedve a szextől - jelentette ki a Pronto óvszergyártó tervezője, Willem van Rensburg.

A szakember a forradalmian új kondomtól azt reméli, hogy az eddiginél sokkal többen használják majd Dél-Afrikában, ahol 5,5 millió HIV-fertőzött él.

A tervező korábbi üzleti partnere az új óvszerről az AFP hírügynökségnek azt mondta: ha lassú vagy, három másodperc, valójában azonban egy másodperc alatt fel lehet húzni.

Politikusokkal élcelődnek

A gyártó két korábbi dél-afrikai politikus keresztnevével hirdeti termékét, "Jacob" Jacob Zuma korábbi alelnökre, "Manto" Manto Tshabalala-Msimang egészségügyi miniszterre utal.

Az alelnök azzal szerzett kétes hírnevet magának a témában, hogy korábban kijelentette: egy HIV-pozitív nővel való szexuális együttlét után megmosakodott, hogy ne fertőződjön meg.

Az egészségügyi minisztert pedig csak "cékla doktorként" emlegetik azóta, hogy a HIV-fertőzöttek számára azt javasolta, hogy egyenek tápláló ételeket, például fokhagymát és céklát.

Az érdeklődők számára rossz hír, hogy a szupergyorsan használatba vethető óvszert egyelőre csak a Dél-Afrikai Köztársaságban forgalmazzák.