Bulizás és vásárlás igen, drogozás nem

Infostart
2006. október 19. 05:48
Az európai fiataloknak a barátok a legfontosabbak - ez derül ki abból a felmérésből, amelynek során a 20 és 30 év közötti fiatalokat kérdeztek szórakozási szokásaikról nyolc országban, köztük Magyarországon.

A kutatásban brit, francia, német, olasz, spanyol, holland és belga fiatalok vettek még részt. Kiderült, hogy Európa szórakozási szokások tekintetében már egységes: a preferenciák tekintetében nincsenek lényeges különbségek.

Mind a nyolc országban a legfontosabb helyen a barátok álnak a fiatalok számára. A második helyen a jó munkahelyet jelölték meg. Mindannyian keveslik a szabadidejüket is.

A sztereotípiákkal ellentétben csak kevesen hajlanak a féktelen kicsapongásra, többségük elítéli a túlzott ivászatot, a kábítószerezést, a védekezés nélküli, vagy az alkalmi szexet.

Szex, buli, New York

Ha szabadidős tevékenységről van szó, a legtöbben szórakozóhelyre mennének bulizni. A vásárlást is sokat tartják kellően szórakoztató tevékenységnek, a könnyűdrogok fogyasztásáról azonban már csak nagyon kevesen mondták ugyanezt.

Arra a kérdésre, hogy mire lenne szükségük ahhoz, hogy többet szórakozhassanak, a legtöbben a pénzt emelték ki, míg a második helyen az időt, a harmadik helyen pedig több ráérő barátot.

A fiatalokat utazási vágyaikról is kérdezték. Érdekes, hogy az európai városok már nem állnak a vágyaik középpontjában. A legtöbben New York-ba mennének el, (35 százalék), a második helyen pedig Sydney-t (22 százalék).

Több szórakozás, kevesebb felelősség

Arra a kérdésre, hogy miről próbálná lebeszélni legjobb barátját a legtöbben az ittas vezetést jelölték meg első helyen, de az élvonalban van még a nem biztonságos szex, és a könnyűdrogok fogyasztása is. A listán szerepel a piercing és a bunge jumping mellett a gyermekvállalás és a házasság is.

A fiatalok belátják, hogy többet szórakoznak, mint a szüleik ennyi idős korukban, kevesebb stressz éri őket, kevesebben dolgoznak, és kisebb felelősséget viselnek.

A kutatást az Opel/GM felkérésére a KRC Resarch készítette.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást