Ahol a halottak is házasodnak

Infostart
2006. október 6. 06:43
Kínában a halottak családjai sokszor égetnek hamis pénzt, vagy luxusautók papírmodelljeit felajánlásként, arra az esetre, ha az eltávozottnak pénzre, vagy egy jó kocsira lenne szüksége a másvilágon. A Sárga-folyó völgyében azonban halott menyasszonyt is találnak az elhunyt agglegények számára, nehogy boldogtalanok legyenek.

A Sárga-folyó völgyében nem ritka, hogy nőtlen fiuk halála után a gyászoló szülők ismerősökön, vagy házasságközvetítőkön keresztül felkutatnak egy olyan családot, amely szintén akkor vesztette el lánygyermekét. A nő holttestét - sokszor pénzért - megszerzi a fiú családja, majd együtt, házaspárként temetik el őket.

"Ez meglehetősen gyakori, főleg ha tinédzserekről, vagy fiatalemberekről van szó" - mondja Jang Huseng, egy utazó temetkezési vállalkozó, aki utoljára tavasszal volt ilyen temetésen.

Antropológusok szerint az élet utáni házasság hagyománya az ősök kultuszában gyökerezhet, amely szerint az élőknek kötelességük gondoskodni a holtak jólétéről, vagy viselniük kell a lehetséges következményeket.

A hagyományos kínai néphit ráadásul úgy tartja, hogy az egyedülállóként leélt élet nem teljes. Sok szülő ezért is aggódhat, hogy elhunyt nőtlen fiuk boldogtalan lehet a túlvilágon.