Kétmillió magyar nő az életével játszik

Infostart
2006. október 4. 05:24
Ha a 45 és 65 év közötti nők kétharmada kétévenként elmenne mellrákszűrésre, akkor 20-30 százalékkal kevesebb nő halna meg mellrákban - mondta az InfoRádiónak a Szent János Kórház Emlőszűrő Ambulanciáját vezető főorvos.

Demeter Jolán a Rákbetegek Országos Szövetségének a mellrákról tartott rendezvénye előtt az InfoRádióban elmondta: az emlőrák korai megtalálásának egyik módja a mammográfiás emlővizsgálat, ahol már nagyon korai szakaszban felismerhető a rákos megbetegedés.

A szakember szerint a másik fontos tényező az önvizsgálat, mert manapság is leggyakrabban a nők saját maguk veszik észre az elváltozást a mellükben.

Nagyon nem mindegy, mikor figyelnek fel rá, ha egy centis, vagy ha már egy kifekélyesedő, három centis daganat alakult ki - hangsúlyozta a Szent János Kórház Emlőszűrő Ambulanciáját vezető főorvos.

Az amerikai tapasztalatok azt mutatják, hogy ha a veszélyeztetett korcsoport több mint 70 százaléka kétévente elmegy mammográfiás vizsgálatra, akkor az emlőrák okozta halálozás 20-30 százalékkal csökken.

Nem minden daganat tapintható

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a mellrákos megbetegedések egyharmadát nem tapintható daganat okozza; közepes nagyságú mellben akár egy nyolc milliméter nagyságú, mélyen fekvő daganat sem tapintható.

Van olyan elváltozás is, ahol szövetszaporulat sem alakul ki, csak egészen apró meszesedések utalnak arra, hogy a sejtekben rosszindulatú folyamatok indultak el. Ezeket csak a mammográfia mutatja ki - tette hozzá Demeter Jolán.

Magyarországon jelenleg a nők átszűrtsége mintegy 60 százalékos, 40 százalékukat viszont semmilyen formában nem tudják megszólítani a szakemberek.

A főorvos kiemelte, hogy a férfiak sem lehetnek egészen nyugodtak, mert minden századik mellrák férfiakban fordul elő.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást