Házasodási őrület a kutya évében

Infostart
2006. július 30. 09:20
Idén házasodási őrület söpör végig Kínán, ami jelentős haszonhoz juttatja a kereskedőket. Csak Sanghajban százötvenezer menyegzőre számítanak az idén, ez ötven százalékkal haladja meg a 2005-ös számot.

A hotelek szobáit és az éttermeket hónapokkal előbb lefoglalják, a virágárusok és a cukrászok elfoglaltabbak, mint valaha.

Csak Sanghajban több mint ezer olyan cég működik, amely segít megtervezni az esküvőt a jegyespároknak. Egyikük vezetője azt mondta a BBC-nek, hogy csaknem megháromszorozódott a forgalmuk.

Hasonló növekedésről számolnak be az esküvői fotózással foglalkozó szalonok. Van olyan közöttük, amelynél fél évre előre minden időpontot lefoglaltak már.

Mindennek hátterében az áll, hogy a kínai holdnaptár szerint 2006 szerencsés esztendő.

Ez az esztendő a kutya éve a holdnaptár szerint, és a kutyaugatást jelentő kínai szó kimondva nagyon hasonlít a jólét szóra. Jövőre rossz év lesz a naptár szerint, ezért akar ilyen sok pár összeházasodni 2006-ban - mondta az egyik ékszerészet vezetője.