Hogyan tévézünk az elkövetkező 50 évben?

InfoRádió / MTI
2006. június 19. 12:29
Magyarország számára akár 30-40 földfelszíni sugárzású digitális televízió- és több új rádiócsatorna működtetését teszi lehetővé az elmúlt hét végén Genfben, a nemzetközi frekvencia-értekezleten aláírt egyezmény. Ez a következő fél évszázadra meghatározhatja a Magyarországon használható tartományokat.

Több éves előkészítést követően a Nemzetközi Távközlési Egyesület múlt hét végén befejeződött regionális távközlési értekezletén véglegesítették azt a földfelszíni digitális frekvenciatervet, amely mintegy 40-50 évre meghatározza, hogy Magyarország milyen tartományt használhat. A terv 117 országra vonatkozik.

Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke szerint Magyarország nagy sikert ért el, mivel nyolc televíziós és három rádiós multiplexet kapott. Pataki Dániel hozzátette: ez azt jelenti, hogy például a rádiók esetében a jelenleg meglévők mellé további 20 országos adás indulhat.

Negyven új tévécsatorna

A televízióknál egy multiplex kezdetben 4-5 televíziós csatorna közvetítését teszi lehetővé, később azonban a fejlesztések révén akár ennek a dupláját is. Ez alapján több mint 40 csatorna működhet.

Az elnök közölte: jelenleg a magyar háztartások 16 százalékában van vezetékes internet és 98 százalékában televízió. Egy magyar ember hétköznap átlagosan 4 órát, hét végén pedig 5 órát nézi a műsort.

2012-ig át kell térni

Pataki Dániel kifejtette: a háztartások mintegy 52 százaléka rendelkezik kábeltévével, 13 százaléka műholdon keresztül veszi az adást, míg mintegy egyharmaduk földfelszíni, analóg műsort néz és tetőantennával fogja jeleket.

Jelenleg Magyarországon három analóg földfelszíni televíziós adás van, s hat országos rádió működik. Az Európai Unió irányelve szerint a tagországoknak 2012 elejéig kell áttérni a digitális műsorszórásra.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást