Nem mindegy, hogy hol vagyunk elhízva

Infostart
2006. június 12. 10:48
A legújabb kutatások alapján az elhízott ember hasában halmozódik fel olyan zsír, amely közvetlenül mérgezi a szervezetet, gyakran nem alkoholos májbetegség is kialakul - mondta az InfoRádió kérdésére a kanadai Laval Egyetem Táplálkozástudományi Tanszékének professzora.

Jean-Pierre Despres laboratóriumában most arra keresik a választ, hogy úgy fogyasszanak le elhízott egyéneket, hogy a hasi zsírtömegből adják le a legtöbbet.

Balesetben elhunyt fiatalok boncolásakor derült ki, hogy az erek falának szűkülése már nagyon fiatal korban elkezdődik, az első jeleket gyermekekben és tizenévesekben is láthatók - avatott be a kísérleteket megelőző kutatásokba a montreáli Laval Egyetem táplálkozástudományi tanszékének professzora.

Kétharmaduk ebben hal meg

Jean Pierre Depres globális tendenciának minősítette az észak-amerikai mozgáshiányos életstílust, azzal, hogy ma már a felmérések szerint a véletlenszerűen összeverődő, tehát nem statisztikai mintát alkotó embercsoportoknál is a résztvevők kétharmadáról ki lehet jelenteni, hogy szív- és érrendszeri betegségben fognak meghalni.

Depres professzor felhívta a figyelmet, hogy a legújabb kutatások alapján két olyan embernek is igen eltérőek lehetnek az életkilátásai, akik zsírtömegre vetítve hasonló adatokat mutatnak. Nem mindegy ugyanis, hogy a testükön hogyan oszlik meg a háj.

Jó koleszterin a comb körül

A comb körül kialakuló zsír ugyanis nem ellenség - tette hozzá a táplálkozástudós, ott ugyanis "jó koleszterin" termelődik, ami véd a halálos vérrögök és érszűkület kialakulása ellen, míg a has körül található zsír nagyban növeli a szív- és érrendszeri halál, az agyi érelzáródás és infarktus kockázatát.

A hasban felhalmozódó zsír ugyanis úgy működik, mint egy mirigyköteg, a nyirokmirigyek vagy a pajzsmirigy, és anyaga folyamatosan mérgezi a szervezetet. A kövér ember ezért időzített bombához hasonlítható - mondta a professzor. Hozzátette, hogy túl kell lépni azon a szemléleten, ahol csak a kilók számítanak.

A lapos has növeli az esélyt

Egy következő jel, hogy a májban zsírsejtek jelennek meg. Az úgynevezett nem alkoholfüggő zsíros máj betegség, ami előre jelzi a zsíranyagcsere-betegséget, illetve a felnőttkori cukorbetegséget. Ezen a zsíroknak a jelenléte szintén összefügg a hasi típusú elhízással.

Ha a has belsejéből sikerül felszámolni némi zsírt, az nagyban növeli a kövér beteg túlélési esélyeit, vagyis, csökken az esélye annak, hogy infarktust kap.

A kutató most azt vizsgálja, hogy egy elhízott beteg lefogyasztásánál hogyan lehet elérni, hogy elsősorban a hasi zsírtömegből adjon le, és nem csak a kilói csökkenjenek. A tudományos eredményt 2008-ban mutatjuk be.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást