Hogyan előzzük meg a szívinfarktust?

Infostart
2006. május 30. 08:01
Magyarországon az egyik vezető halálok a szívinfarktus. Évente mintegy 25 ezren szenvednek ebben a betegségben, a felük bele is hal. De miként lehet megelőzni, elkerülni a szívinfarktust? Szakértők hét módszert ajánlanak.

Magyarországon évente egy kisebb város lakossága veszíti életét szívinfaktusban. Brit szakemberek hét olyan módszert ajánlanak, melyek együttes alkalmazása csökkentheti az infarktus kockázatát.

Aludjunk többet!

A túl kevés alvás növeli a magas vérnyomás kockázatát. A 32 és 59 év közötti, naponta kevesebb, mint öt órát alvó emberek mintegy egynegyede szenved magas vérnyomástól, míg ez az arány a 7 vagy 8 órát alvók között 12 százalék. Az Amerikai Szívtársaság idén publikált tanulmánya szerint ennek az az oka, hogy alvás közben lelassul a szív, így csökken a vérnyomás is.

Együnk több gyümölcsöt!

A zöldségek és a gyümölcsök sok olyan természetes ásványi anyagot tartalmaznak, amelyek védik a szívet. A banánban például sok kálium található, ami csökkenti a vérnyomást.

Igyunk kevesebb kávét!

A rendszeres kávéfogyasztókat némileg megnyugtathatta egy közelmúltban publikált tanulmány, mely szerint hosszú távon a kávéivás nem növeli a szívinfarktus veszélyét. Szakemberek ugyanakkor még mindig vitatkoznak azon, hogy a koffein jót tesz-e a szervezetnek, vagy inkább kárt okoz. Biztos, ami biztos, csökkentsük napi három csészére a kávéfogyasztást!

Fogyasszunk kevesebb sót!

Ha egyharmadával csökkentjük a napi sóbevitelünket, 40%-kal csökken a szívbetegség kockázata - állítja a brit Egészségügyi Minisztérium. Azokban az országokban, ahol az emberek kevesebb, mint napi 3 gramm sót fogyasztanak, a 65 évesek átlagos vérnyomása annyi, mint a 15 éveseké. Szakemberek ezért azt tanácsolják, hogy hagyjuk el a sót az étkezésből. Ehhez állítólag két-három héten belül hozzászokik a szervezet.

Vigyünk be több folsavat!

Több tanulmány is bizonyítja, hogy a folsav segít a vérnyomás szabályozásában. A Harvard Egyetem kutatói bebizonyították, hogy a folsav (amelyet elsősorban a leveles zöldségekben, a különböző magokban és egyes kenyerekben találhatunk meg) csökkentheti az agyvérzés és a szívbetegségek kockázatát is.

Gyakoroljuk a taicsit!

Ez az ősi harcművészet bizonyítottan jót tesz a szívnek. Amerikai orvosok 47 olyan tanulmányt vizsgáltak, amelyek ezzel a kérdéssel foglalkoztak és megállapították, hogy mind a beteg, mind az egészséges embereknek javította a kardiovaszkuláris és a légzési mutatóit.

Figyeljük a derékbőségünket!

Tanulmányok szerint a csípő és a derék közötti arányok megbízhatóbban jelzik a veszélyt, mint a testtömegindex vagy a súly. Az arány kiszámolása egyszerű: osszuk el a derékbőségünket a csípőbőséggel. Férfiak esetében az arány ne haladja meg a 0,9, míg a nők esetében a 0,85. Minél magasabb ez az arány, annál nagyobb a szívbetegség veszélye.