A nagy borteszt

Infostart
2006. május 25. 07:16
Úgynevezett vakkóstolással kell szakértőknek eldönteniük, hogy Franciaországban vagy az Egyesült Államokban készítik a legjobb bort. A rendezvény annak a harminc évvel ezelőtti borversenynek a visszavágója lesz, amelyen a francia szakértők a kaliforniai borokra szavaztak.

A BBC tudósítása szerint az eredmény csapás volt a francia nemzeti büszkeségre és sokkolta az ország bortermelőit. Ráadásul az utóbbi időben már több amerikai bort adtak el világszerte, mint franciát.

Az európai vakkóstolásra, amelynek során a szakértők semmilyen külső jelből nem következhetnek a borok származási helyére, semleges területen, London egyik legrégebbi alkoholkereskedésében kerül sor. Az amerikai szakértők a kaliforniai Napa-völgyben kóstolnak majd.

A 30 évvel ezelőtti vetélkedést, amely a Párizsi Ítélet nevet kapta, a francia fővárosban tartották, kilenc francia borszakértő részvételével.

A mostani visszavágón az új borok mellett újra megkóstolják az 1976-ban versenyzett vörösborokat is, hogy megtudják: 30 év elteltével még mindig jobbak-e az amerikaiak.