Halált okozhat a gyógyfürdők vize

Infostart
2006. május 22. 09:39
Ejtőzni a gyógyfürdő medencéjében, vagy a forró vízben - ezt nagyon sokan a legkellemesebb tevékenységek egyikének tartják. Egy brit kormányzati szerv most nyilvánosságra hozott tanulmánya ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy mindez súlyosan károsíthatja az egészséget. Az Egészségügyi Ügynökség szerint a rendszeres, előírások szerinti tisztítás és fertőtlenítés hiányában a vízben súlyos betegséget vagy akár halált okozó baktériumok is elszaporodhatnak.

Akár életveszélyessé is válhat a gyógyfürdők vize - áll egy brit kormányzati ügynökség jelentésében, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy a vízben megtelepedhetnek életveszélyes baktériumok is.

Az Egészségügyi Ügynökség (HPA) szerint a fő veszélyt a súlyos légzési nehézségeket okozó légionárius betegség jelenti. Az elmúlt fél évtizedben csak Nagy-Britanniában öt komoly járvány tombolt a gyógyfürdőkben, négy ember életét követelve.

Hátborzongató észrevételek

Éppen ezért a HPA 124 oldalas, a gyógyfürdők üzemeltetőinek szóló biztonsági ajánlást tett közzé.

A kormányzati szerv hátborzongató észrevételei között szerepel a Naegleria fowleri lehetséges jelenléte, ami ritka esetben akár halálos agyhártyagyulladást is okozhat.

Az ügynökség felhívja a figyelmet arra is, hogy a rendszertelenül, vagy szakszerűtlenül tisztított meleg vízben olyan baktériumok is megtelepedhetnek, melyek nagyon súlyos szembetegséget okozhatnak.

Mit ne tegyünk?

A HPA felhívja a figyelmet arra is, hogy a szabálytalanul tisztított gyógyvízben jól megél a herpesz vírusa is.

Az ügynökség éppen ezért azt ajánlja a látogatóknak, hogy lehetőség szerint ne tegyék a fejüket a medencék vizébe és próbálják meg elkerülni a víz lenyelését is.

A gyógyfürdők azért különösen veszélyesek, mert viszonylag kis helyen sok ember tömörül össze, ami miatt sok szerves anyag (nyál, különböző kozmetikumok, sampon, szappan...) kerül a vízbe.

{{keretes_cim}}

A Budapest Gyógyfürdői Rt. fürdőüzemi osztályvezető-helyettese kizártnak tartja, hogy Magyarországon életveszélyes baktériumok telepedjenek meg egy gyógyfürdő vizében. Kiss Ferenc az InfoRádióban azt mondta: a magyarországi szabályozás szigorúbb az Európai Unióban alkalmazottnál. Egy rendelet 1997 óta írja elő, hogy a magyar fürdőkben vízforgatót kell használni.




KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Budapest Gyógyfürdõi Rt. osztályvezetõ-helyettese
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást