Magyarországon elkerülhető a világsztár sorsa

Infostart
2006. május 11. 12:45
Az örökletes rákbetegségek túlélési esélyei semmivel nem rosszabbak, mint a környezeti tényezők okozta daganatoknál - mondta az InfoRádió által megkeresett onkogenetikus professzor a fiatal Grammy-díjas énekesnő, Soraya halálhírét kommentálva. A 37 évesen mellrákban elhunyt énekesnő édesanyja és nagyanyja is az emlőrák áldozatává vált. Az örökletes rákhajlamot már Magyarországon is szűrik.

Olyan családokban, ahol anyai vagy apai ágon többszörös rákos megbetegedés fordult elő, és főként fiatal korban, mindenképpen gyanakodni kell arra, hogy örökölt genetikai hiba okozza a fokozott rákhajlamot - mutatott rá Oláh Edit professzor.

A Magyar Onkológiai Társaság elnöke szerint Soraya is szinte biztosan édesanyjától örökölte a nagymamától örökölt hibás gént.

A túlélés esélyei semmivel sem rosszabbak

A túlélés esélyei semmivel nem rosszabbak, mint a szerzett betegségek esetében - hangsúlyozta Oláh Edit, megjegyezve, hogy a különbség csak az, hogy míg a szerzett betegségeknél a genetikai hibák egyetlen sejtben halmozódnak fel, tehát egy sejtből indul ki a daganat, addig az örökletes formánál minden egyes sejt hordozza az örökölt genetikai hibát.

Az örökölt genetikai hibák esetén is érvényes azonban az a megfigyelés, hogy a legtöbb rák a környezeti tényezők és az életmód hatására alakul ki. "Adott egy genetikai állapot, de ettől még nem alakulna ki a rák, ehhez még további genetikai hibákat kell összeszedni, amelyeket a környezeti rákkeltő hatások okozhatnak" - fogalmazott az onkológiai társaság elnöke.

Magyarországon is szűrnek

Oláh Edit felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a közép-kelet európai régióban elsőként vezették be az emlőrák-gének, és azóta más daganatos megbetegedésre hajlamosító gének, génhibák szűrését azoknak a családoknak a számára, ahol egyenes ágon több rákos eset fordult elő.

A vizsgálatokat az Országos Onkológiai Intézetben végzik el, ide kell elmenniük szakorvosi beutalóval az érintetteknek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást