Túrázzon a vasfüggöny mentén!

Infostart
2006. március 24. 23:10
Túraútvonalat alakítanak ki az egykori vasfüggöny mentén. A 6200 kilométer hosszú útvonal kijelöléséről az Európai Parlament döntött - mondta el az InfoRádióban Taschner Tamás, a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület ügyvezetője.

Az útvonal az orosz-finn határtól Bulgáriáig húzódik. A magyar határszakaszok közül érinti az osztrák, a szlovén, a horvát és a szerb határt.

Taschner Tamás közölte: 2006-ban megkezdődik a túraútvonal kidolgozása és kijelölése, idén arra van pénz, hogy Felsőszolnok és a Fertő közötti szakaszt jelöljék ki.

Az egyesületi vezető szerint ez az útszakasz azért érdemel kiemelt figyelmet, mert Vas megyében, a Vas-hegyen megtalálható a vasfüggöny-emlékmúzeum, Sopron és Fertőrákos között pedig a páneurópai piknik emlékhely.

Ezzel egy nagyon érdekes szakasz kerül be a túra útvonalába - hangsúlyozta Taschner Tamás.

Az ügyvezető kitért arra is: a túrát kifejezetten bakancsos turistáknak ajánlják, és azt szeretnék, hogy maradjon fenn a határvidék érintetlen természeti világa, amelyet 40 éven keresztül éppen a politikai szembenállás biztosított.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Taschner Tamás a vasfüggöny-túráról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást