eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Csülök, de másként

Az egybesült csülköt - amit általában pékné módra kínálnak az étteremek- egzotikus fűszerekkel párolva, curryporral kevert mézzel kenegetve, olyan pecsenyévé varázsolhatjuk, amely egyesti a hagyományos csülök erényeit a keleti izek varázsával.

Hozzávalók 6 személyre

- 1 nyers csülök (kb.1, 5 kg)
- Só, őrölt bors
- húsleves, esetleg leveskocka
- 4--4 szem szegfűszeg és ánizs
- darabka fahéj
- körömnyi friss gyömbér, vagy késhegynyi gyömbérpor
- 6 szem feketebors
- 4 gerezd fokhagyma
- a sütéshez: 1 dl olaj
- a kenegetéshez:
- 3 dl száraz fehérbor
- 2 evőkanál méz
- 1 mokkáskanálnyi currypor

A csülköt jól megmossuk, és a bőrét élet késsel, - mint az újévi malacsültét – bekockázzuk. Sóval, borssal köröskörül jól bedörzsöljük, és néhány óráig, de akár egy éjszakán át is így hagyjuk állni.
Ezután egy fazékba tesszük, és annyi vízzel öntjük fel, amennyi ellepi. Ideális esetben a víz helyett – részben vagy egészben húslevest használhatunk, de ennek hiányában egy-két húsleveskockát is morzsolhatunk a csülök főzőlevébe. Beleszórjuk a fűszereket, a fokhagymát, de már nem sózzuk meg, hiszen a hús már előre besóztuk. Lassú, gyöngyöző forrással puhára főzzük, ami bizony 2 órán át is eltarthat.
A puha csülköt a főzőléből egy kiolajozott tepsibe átemeljük, és a borral, curryporral összekevert mézzel megkenegetjük. Forró sütőbe toljuk, és nagy lánggal minden oldalról pirosra, ropogósra sütjük, úgy, hogy időről-időre forgatunk rajta, miközben a mártással kenegetjük. Burgonyapüré illik hozzá.


Elkészítési idő: kb. 3 óra
Egy adag 2262 J/ 541 kcal

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×