INFORÁDIÓ 
2021. január 18. hétfő
Piroska

párt

2016.06.05. 09:13

Bernie Sanders súlyos titka

Bernie Sanders szerint a demokraták elnökjelölt-állító konvenciója nyílt versenyes lesz, Clinton azonban szombaton is jelölőgyűlést nyert.
2016.05.13. 16:36

Kern nem porosodik tovább

Ismerje meg Christian Kernt, Ausztria új kancellárját! Szép ívű pályáját újságíróként kezdte, pártszóvivőként folytatta, majd egy kiemelt állami vállalat vezérigazgatója lett.
2016.05.12. 10:12

Ennyi pénzt kapott tavaly a Fidesz

Több mint egymilliárd forintból gazdálkodott tavaly a Fidesz, bevétele nagy része költségvetési támogatásból származott.
2016.04.25. 13:10

Új politikai korszak kezdetéről ír az osztrák sajtó

Az államfőválasztás után beköszöntő új politikai korszak kezdetéről írt az osztrák sajtó, továbbá a kormánykoalíció fennmaradásáról és a két nagy párt, a szociáldemokrata párt és a néppárt vezetőváltásáról találgatott hétfőn.
2016.04.25. 06:18

Nem okozott meglepetést az előre hozott voksolás eredménye Szerbiában

A várakozásoknak megfelelően, a kormányzó jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) győzelmével zárultak Szerbiában a vasárnapi előre hozott parlamenti, valamint vajdasági tartományi választások, a választás legnagyobb nyertese viszont a megerősödött és harmadik helyen befutó ultranacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) lett.
2016.04.21. 16:02

Római-part: baj a fakivágás vagy nem?

A Római-parti mobilgát támogatói és ellenzői egyaránt a 60-as évekre emlékeztetnek. Míg a környezetvédők a víz akkori tisztaságára hívják fel a figyelmet, a védvonal építését szorgalmazók pedig arra, hogy akkor nem voltak ott fák.
2016.04.08. 16:41

A magyarokkal kokettál a Szlovák Nemzeti Párt elnöke

Ami az elmúlt években elképzelhetetlennek tűnt, az most valósággá vált: a Szlovák Nemzeti Párt elnöke a felvidéki magyarság számára szokatlan gesztusokat gyakorol a magyar közösség felé. Bár mindezt egyelőre csak szóban. Andrej Danko interjút adott a pozsonyi Új Szónak, melyben lényegében bocsánatot kért elődje, a vulgarizmusáról híres Ján Slota magyarokat érintő sértegetéseiért.
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018