INFORÁDIÓ 
2019. augusztus 26. hétfő
Izsó

nyugati pályaudvar

2019.08.05. 19:05

Gigászi cirkuszközpont épülhet a Nyugatinál

A Fővárosi Nagycirkusz mellett iskola, múzeum és kutatóközpont is helyet kap majd a Nyugati pályaudvar mellett épülő Nemzeti Cirkuszművészeti Központban. A komplexum tervei most készülnek, ám az már biztos, hogy egy hatalmas park veszi majd körül, ami összeköti a Városligetet a belvárossal – mondta az InfoRádiónak Graeser József, a Fővárosi Nagycirkusz szakmai vezetője.
2019.06.06. 11:51

Két vasútvonal is vezethet a repülőtérre

Korábban a Nyugati pályaudvart kötötték volna össze a Liszt Ferenc repülőtérrel, de elképzelhető, hogy a Keleti lesz a végállomás. Vagy mindkettő.
2019.05.28. 08:02

MÁV-vezető: kritikus a helyzet a Nyugati pályaudvaron

Jövőre megkezdődhet a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása - mondta a MÁV elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak. Homolya Róbert hozzátette: az aluljáróbanig utasközpontú fejlesztésre van szükség.
2019.05.16. 11:22

Tragédia a metróban

Meghalt egy ember a Nyugati pályaudvar metróállomáson csütörtök délelőtt, bűncselekmény gyanúja nem merült fel - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyelete.
2019.01.22. 16:59

Gázolt a metró

Gázolt egy metrószerelvény Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál.
2018.11.14. 06:10

Új metró, kevesebb átszállás - százezrek lélegezhetnének fel

A kormányzati közlekedési fejlesztési tervek megvalósítása a fővárosiak és az agglomerációból érkezők számára is az eddigieknél könnyebb közlekedést biztosíthat - mondta Vitézy Dávid közlekedési szakértő, a Budapesti Közlekedési Központ korábbi vezérigazgatója. Bella Jakab, a Közlekedő Tömeg elnöke szerint a fejlesztésekkel az autósok is versenyképes alternatívát kaphatnának.
2018.03.21. 10:58

Egy napra bezár a Nyugati pályaudvar

Szombaton egész nap felsővezeték-karbantartást végeznek a Budapest-Nyugati pályaudvarra vezető vágányok felett. Emiatt minden, a pályaudvart érintő vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul.
2018.02.20. 12:06

Nagy fejlesztés a Nyugatiban

A kormányzat közigazgatás-fejlesztési terveinek megfelelően már 270 kormányablakban intézhetik ügyeiket az emberek, 29 városban - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára kedden a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahol új kormányablakot adtak át.
2017.12.10. 17:47

Emléktáblát avattak Puczi Béla tiszteletére

Emléktáblát avattak vasárnap a Nyugati pályaudvar falán, a parkoló felőli oldalon Puczi Béla tiszteletére, aki az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő cigányokat vezette.
2017.10.18. 09:45

Csoportos rablás a Nyugatinál

A belvárosi rendőrök elfogták azt a román állampolgárt és két fiatalkorú társát, akik kiraboltak két férfit Budapesten.
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018