INFORÁDIÓ 
2020. december 6. vasárnap
Miklós

gyula

2018.04.09. 00:24

Molnár Gyula lemondott, távozik a teljes MSZP-elnökség

Karácsony Gergely gratulált, Molnár Gyula lemondott az MSZP-párbeszéd választás utáni sajtótájékoztatóján. A szocialisták elnöke azt is bejelentette, hogy a párt elnöksége is benyújtja a lemondását.
2018.04.08. 21:27

Molnár Gyula pirosbetűs ünnepet vár

Az MSZP elnöke a demokrácia fényes győzelmeként értékelte a magas választási részvételt vasárnap este és úgy látta, a szavazáson meghozott döntés legitim lesz.
2018.04.07. 11:20

A pártok legfontosabb üzenetei egy helyen

Vasárnap reggel hét órakor megkezdődik Magyarországon az országgyűlési választás. A kampányban valamennyi parlamenti párt vezetője vendége volt az InfoRádió Aréna című műsorának, itt még egyszer meg lehet nézni és hallgatni, hogy mit gondolnak a választásról, a szavazás tétjéről és az ország jövőjéről.
2018.04.04. 12:05

Ésszel és szívvel kell szavazni Karácsony Gergely és Molnár Gyula szerint

Az ellenzéki jelöltek koordinált indítása okán a baloldali szavazóknak nem szabad pusztán zsigerből leadni voksaikat, ésszel és szívvel kell szavazniuk – vélekedett Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje az InfoRádió Aréna című műsorában. Molnár Gyulával, az MSZP elnökével arról is beszéltek, hogy jelenleg hiányzó kulcstárcákat hoznának vissza a kormányzásba, illetve hogy együttműködnének-e a Jobbikkal.
2018.03.19. 16:46

Molnár Gyula: elkeserítőek, színvonaltalanok az egyeztetések

Az MSZP elnöke szerint teljesíthetetlen feltételek hangzottak el a vasárnapi, a választási együttműködésről tartott ellenzéki megbeszélésen. Molnár Gyula álláspontja átgondolására kéri az LMP-t, és azt mondta, ezeken a mindenkinek feltételeket szabó tárgyalásokon "nem nagyon" kívánnak részt venni, nyitottak ugyan, de bizonyos határokat nem tudnak átlépni.
2018.03.15. 17:28

Elhunyt Áts Gyula

Hosszan tartó súlyos betegség után, 78 éves korában meghalt Áts Gyula, Jászai Mari-díjas színész, a Győri Nemzeti Színház Örökös Tagja
2018.03.15. 13:37

Molnár Gyula: "Nincs háború, ehhez elég kinézni az ablakon

A Fidesz az új kisebbség pártja, mert a magyarok mindig a szabadságot választották a rabság helyett, amelynek modernkori formája "a közpénzen létrehozott népbutítás" - hangoztatta az MSZP elnöke a Szabad sajtó-díj március 15-e alkalmából rendezett csütörtöki budapesti átadásán.
2018.03.08. 07:21

Jelentős változás az Alexandra-boltokat felvásárló cégben – lapszemle

A Magyar Nemzet szerint késik a Szabolcs utcai Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ építése. Egy palesztin fogorvos alapítványának adott el egy jelentős ingatlant az újbudai önkormányzat – írja a Magyar Idők. A Magyar Hírlap azt írja, ígéretesen alakulnak az ipari-logisztikai beruházások. Átalakult a 24 egykori Alexandra könyvesbolt üzemeltetését és raktárkészletét átvett Kft. – írja a Napi.hu. A Magyar Idők cikke a Design Terminal startupoknak tartott mentorprogramjáról ír. A Magyar Nemzet hatrészes sorozatában ezúttal a röplabda helyzetét járja körül. A Portfolio a kriptotőzsdék regisztrációjáról közöl cikket.
2018.03.03. 15:08

Fidesz: találkoztak-e a baloldali politikusok Czeglédy Csabával?

A Fidesz szerint Molnár Gyula MSZP-elnöknek, Karácsony Gergelynek, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének és Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének válaszolnia kell arra, hogy kapcsolatba léptek-e Czeglédy Csabával, amíg az ügyvéd szabadlábon volt.
2018.02.14. 16:25

Molnár Gyula: a kormány csupán szavakban nemzeti

Az MSZP elnöke szerint a szocialista párt és a Párbeszéd szombaton elfogadott közös listája már nem változik, de az egyéni jelöltek koordinált indításában március 15-ig érdemes lesz egyeztetni. Molnár Gyula az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a következő 1-2 hét az aláírásgyűjtésről szól, ezután következhetnek a kölcsönös visszalépésekről szóló tárgyalások az ellenzéki pártok között.
2018.02.02. 21:55

Molnár Gyula: a határon túli magyarok szavazati joga fontos vívmány

Ellentétben "néhány ellenzéki párttal", a szocialisták úgy gondolják, hogy szerzett jogot nem szabad elvenni, a határon túli magyarok szavazati joga fontos vívmány, azt meg kell tartani - nyilatkozta Molnár Gyula, az MSZP elnöke pénteken Kolozsváron az M1 aktuális csatornának.
2018.01.28. 21:35

Gazdag Gyula filmrendező életműdíjat kapott

Gazdag Gyula filmrendező, egyetemi tanár kapta a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) Életműdíját az esemény vasárnap esti zárórendezvényén a Pesti Vigadóban, ahol a szakmai díjakat, valamint a közönségdíjat is átadták - közölték az MTI-vel a fesztivál szervezői.
2018.01.15. 14:26

Közösen indul az MSZP, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt

A Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt - Liberálisok vezetői a mai napon megerősítették azon szándékukat, hogy közösen indulnak a 2018-as országgyűlési választásokon és közösen támogatják Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltet.
2017.12.27. 09:58

Továbbra is sok a kérdőjel Katalóniában

Bár a függetlenségi pártok nyerték a karácsony előtt tartott katalán választást, továbbra is kérdéses, hogy ki lehet a spanyol tartomány elnöke - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, Nagy Sándor Gyula.
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018