INFORÁDIÓ 
2021. január 21. csütörtök
Ágnes

domokos lászló

2020.09.28. 19:20

Domokos László: itt az ideje a kormány régóta dédelgetett tervének – a szakszervezet egyetért

A koronavírus-járvány okozta válság olyan mértékben alakítja át a viszonyokat, amihez legfeljebb csak az 1989-90-es rendszerváltozás hasonlítható – mondta az Állami Számvevőszék elnöke egy hétfői lapinterjúban. Domokos László arról is beszélt, hogy a válsághelyzetben számolni kell a fogyasztás visszaesésével, ami leginkább úgy kerülhető el, ha nő a munkavállalók és a családok jövedelme. Úgy vélte, ehhez az egyik lépés a kormány egyik régi tervének megvalósítása, az egy számjegyű személyi jövedelemadó mielőbbi alkalmazása lenne. A lépéssel a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László is egyetért.
2020.04.15. 15:17

ÁSZ-elnök: minden családba kell pénzügyminiszter

A kormány a költségvetés újratervezését végzi, lakossági szinten is meg kellene ugyanezt tenni, a hangsúlyt pedig a tartalékolásra kellene helyezni - hívja fel a figyelmet Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.
2020.03.12. 16:35

Elhúzódó krízisre számít az Állami Számvevőszék elnöke

A koronavírus járvány miatt. Szerinte a gazdasági hatások kezelésére jobban felkészült a kormány a költségvetési tartalékok révén, de még így is szükséges lesz a jövő évi költségvetés tavaszi elfogadása mellett arra is, hogy támogassák a tudásintenzív szektorok beruházásait, illetve az előkészített állami projektek folytatására is.
2019.12.04. 18:15

Pintér Sándor: a korrupció olyan, mint a rákos megbetegedés

Sikeresnek nevezték a korrupcióellenes fellépést állami szervek vezetői a korrupcióellenes együttműködési megállapodás aláírásának nyolcadik évfordulóján, a korrupció elleni küzdelem december 9-i világnapjához kapcsolódó rendezvényen, a Kúrián.
2019.09.05. 21:47

A gazdaság fenntartható kifehérítésének módjáról is beszélt az ÁSZ-elnök

A gazdaság fehérítése révén növekvő költségvetési bevételekből több forrás juthat a zöldítését szolgáló támogatásokra, fejlesztésekre - jelentette ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az 57. Közgazdász-vándorgyűlés nyitó plenáris ülésén tartott előadásában, csütörtökön Nyíregyházán.
2019.06.05. 19:15

Domokos László: teljesen máshogy kellene félretenni, mint eddig

Az Állami Számvevőszék elnöke bár csökkenő kockázatokat érzékel a költségvetés tervezetében, de szerinte a kormány tartaléknöveléssel felkészült a világgazdaság növelésére. A maga részéről a családok válságállóságát növelné. Domokos László az Aréna vendége volt.
2019.06.04. 14:27

ÁSZ-elnök: fontos a kellő tartalék

Egy stabil, kiszámítható környezetet teremtő költségvetési tervezet vitájára lehet számítani, miután a kormány délután benyújtja a 2020-as költségvetési javaslatát a parlamentben - erről beszélt Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke az M1-en.
2019.05.22. 06:50

Adócsökkentésre lát lehetőség az ÁSZ elnöke

Újabb adócsökkentésre lát lehetőséget az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László a Magyar Nemzetben olvasható interjúban arról beszélt: elsősorban a munkára rakódó közterhek lefaragása jöhetne szóba, a lépés ugyanis javítana az ország versenyképességén.
2019.01.15. 18:21

Domokos László: a pártok állami támogatása közpénz

Senkit sem mentesít a jogszabály nem ismerete a felelősségre vonás alól. Ennek felismerése miatt több ellenzéki párt is nemtelenül és megalapozatlanul kritizálta az Állam Számvevőszék működését és ellenőrzési függetlenségét – mondta az InfoRádiónak az ÁSZ elnöke.
2018.08.14. 18:30

Domokos László: a jogszabályok be nem tartása anarchiához vezet

Az egészségügyi intézmények nem tartják be a jogszabályokat, ezt pedig anarchiának lehet nevezni - közölte az Állami Számvevőszék elnöke az InfoRádió Aréna című műsorban. Hozzátette, több parlamenti pártnál is előfordult, hogy nem tartották be a jogszabályokat.
2018.08.06. 06:35

Botrányos anarchia a magyar egészségügy egyes területein

Pénzügyi szempontból botrányos, anarchiára jellemző állapotok uralkodnak az egészségügy egyes területein – erre a megállapításra jutott az Állami Számvevőszék elnöke, miután a szervezet számos kórházat és szakrendelőt ellenőrzött.
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018