A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az elkövető október 10-én, délután 3 óra körül jutott be a Perc utca 8. szám alatt található épületbe. A III. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai helyszíni szemlét tartottak, az ismeretlen tettes felkutatása folyamatban van. A nyomozás érdekeire hivatkozva a hatóságok egyelőre nem adnak bővebb tájékoztatást.
A bűncselekménynek helyt adó irodák – ahonnan korábban a Napi Gazdaság és a Magyar Idők is működött – az elmúlt hónapokban nagyrészt kiürültek.
Sajtóinformációk szerint az országos választásokat követően a Megafon szinte a teljes stábjától megvált, a DISZK létszáma pedig 92-ről 24 főre csökkent – írja a 444.hu.
A helyiségeket már május óta hirdetik kiadásra, ám a fix idejű bérleti szerződés miatt a cégek továbbra is bérlik a területet. A sajtónak nyilatkozó, az iroda működését ismerő forrás szerint nem profi, célzott betörés történhetett: a tettes a létszámleépítésekről és a megüresedett irodákról szóló hírek alapján feltételezhette, hogy őrizetlenül maradt értékeket találhat az épületben.
Fotónk illusztráció.