Nyitókép: Nathaphat/Getty Images

Bántotta, éheztette, megalázta a rábízott gyermeket

Infostart / MTI
2026. október 15. 15:18
A nő alsóbbrendűként kezelte a rábízott gyereket a sajátjaihoz képest; nem adott neki enni, kitiltotta a benti illemhelyről és télire sem kapott melegebb ruhákat.

Az Encsi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt egy nő ellen, aki nevelőszülőként egyebek között éheztette és bántalmazta a rábízott gyermeket, súlyosan megszegve kötelességét és veszélyeztetve a gyerek testi, értelmi fejlődését – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

Jogg Zsolt tájékoztatása szerint a kormányhivatal 2022-ben helyezte el a 11 éves lányt a vádlott nevelőszülői háztartásába Borsodban, ahol a nő nevelt és saját gyermekeit gondozta.

A vádlott 2024 októberétől megtiltotta a gyermeknek, hogy a házban található illemhelyet használja, helyette csak az udvari árnyékszéket vehette igénybe.

A kislány hétköznap nem kapott élelmet, így éhesen járt iskolába is, ahol az osztálytársaitól kapott ételeket ette. Mindemellett a vádlott a saját gyermekeihez képest alsóbbrendűként kezelte a lányt, akinek télen megfelelő meleg ruhát sem biztosított, így kellett udvart takarítania, és az iskolába indulás előtt és hazatérés után is az udvaron kellett lennie. Amikor a gyermek szólt, hogy nagyon fázik, a nevelőanyja bántalmazta.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott, és kezdeményezte a vádlott bármely olyan foglalkozástól való eltiltását, amelyben 18 évesnél fiatalabb személlyel kerülne kapcsolatba.