Nyitókép: sturti/Getty Images

Ketten is hamis aláírásokkal indulhattak az áprilisi választáson

Infostart / MTI
2026. október 14. 15:15
A két gyanúsított úgy vetethette magát képviselőjelölti nyilvántartásba, hogy az ajánlásaik közül sok nem volt valós, sőt, elhunytak szignói is szerepeltek köztük.

Választási csalás gyanújával hallgattak ki a nyomozók egy nőt és egy férfit, akiket a 2026-os országgyűlési választáson hamisított ajánlásokkal vettek képviselőjelölti nyilvántartásba – közölte szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség közlése szerint a Nemzeti Választási Iroda feljelentése alapján a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A rendelkezésre álló adatok alapján a 2026-os országgyűlési választáson részt vevő egyik párt két jelöltjének ajánlóívein olyan emberektől is szerepelt aláírás, akik saját elmondásuk szerint nem adtak ajánlást az adott jelöltnek, az aláírásuk a tudtuk és beleegyezésük nélkül került az ajánlóívre.

Az egyik jelölt ajánlóívein tizenkét olyan ember aláírása is szerepelt, akik az ajánlásgyűjtés idején már nem éltek – közölte a rendőrség, hozzátéve: az ajánlások alapján a jelölteket a választási bizottság nyilvántartásba vette. A gyanúsítottakat kihallgatták, vallomást nem tettek, mindketten szabadlábon védekeznek – áll a közleményben.