Vádat emelt az ügyészség két 33 éves férfi ellen, akik megrongáltak egy sírboltot azzal a céllal, hogy ékszereket és pénzt lopjanak el belőle – közölte az MTI-vel a Nógrád Vármegyei Főügyészség csütörtökön.
Közleményük szerint a vádlottak 2025. december 29-én megbeszélték, hogy egy 2018-ban elhunyt, tehetős ismerősük sírboltját feltörik és az ott talált értékeket megszerzik.
Az esti órákban mentek a temetőbe, letörték a temető lépcsőjének fém korlátját, és egy betondarabbal együtt a földből kifordították. A korláttal feltörték a sír fedlapját, a másodrendű vádlott a sírgödörbe mászva felnyitotta a koporsót, majd a holttestet a társa segítségével kiemelte. A koporsót, valamint a halott ruházatát átkutatták, azonban nem találtak semmit - írta a főügyészség.
A vádlottak a korlát megrongálásával a temetőt fenntartó önkormányzatnak 60 ezer, míg a sírhely megrongálásával az örökösöknek 4 millió 450 ezer forint kárt okoztak.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség temetési hely megrongálásával vádolta meg a két férfit, és letöltendő szabadságvesztést, közügyektől eltiltást, az okozott károk megfizettetését, valamint vagyonelkobzást indítványozott velük szemben.
Azért külön kell felelniük, hogy lakóhelyükön egy felújítás alatt álló ingatlanból 182 ezer forint értékben szerszámgépeket is eltulajdonítottak, emiatt lopásért is vádat emeltek ellenük - olvasható a közleményben.