A vádirat szerint a férfi 2025. január 2-án a délutáni órákban felkereste az egy kelet-nógrádi kistelepülésen lakó ismerősét, mert megtudta, hogy ott tartózkodik a volt barátnője a jelenlegi élettársával.
Bement a házba és ott többször ököllel arcon és fejen ütötte, majd meg is rúgta az egy fotelben ülő férfit, aki a bántalmazás során nyolc napon túli gyógytartamú sérüléseket szenvedett, de fennállt a lehetősége a súlyosabb, életveszélyes sérülés keletkezésének is.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség a visszaeső férfivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat. Az ügyészség a vádiratában – abban az esetben, ha a férfi a bűncselekmények elkövetését a váddal egyezően beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról halmazati büntetésként – mértékes indítványként 7 év börtönbüntetés és 7 év közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt – olvasható a főügyészség közleményében.
Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt.