Nyitókép: Pixabay.com

Kétmilliót fizetett ki azért, hogy „levegyék róla a rontást”

Infostart
2026. augusztus 31. 20:06
Tettes és áldozat a piacon ismerkedett össze, majd kezdődött a kapcsolódás, a reménykedés, majd a csalódás pillanata.

Egy hiszékeny édesanya 2 millió forintot fordított arra, hogy levegyék a rontást róla és a lányáról. Mint a részletekről a 24.hu írja, a csalót többrendbeli, nagyobb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt állítják bíróság elé.

A Heves Megyei Főügyészség friss közleményében azt írta, hogy a csaló asszony tavaly februárban egy Eger környéki településen lévő piacon ismerkedett meg a későbbi áldozatával. Valótlanul azt mondta neki, hogy rajta és a lányán is rontás van, amit le tud venni. A helyszínen egy kisebb összeget kért a hölgytől, majd a későbbiekben telefonon egyeztettek. Azt állította, hogy a rontás levételéhez újabb szertartások szükségesek, ezért rávette az anyukát arra, hogy a bankszámlájára különböző összegeket utaljon át. Az asszony a vádlott kérésének eleget téve a megadott bankszámlára 2025 februárjában és márciusában öt alkalommal összesen közel kétmillió forintot utalt át. Az elkövető a rontás levétele érdekében még további kétmillió forint fizetését kérte az édesanyától, aki azonban ennek már nem tett eleget. Az elkövető három másik személyt is átvert hasonló módszerrel, és bűncselekmények elkövetéséből tartotta fenn magát.

Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést kért az elkövetőre. A vádhatóság indítványozta továbbá, hogy a bíróság bírálja el az áldozat által bejelentett polgári jogi igényeket is.