Kerekegyháza egyik vendéglátóhelyének közeléből szállítottak kórházba egy férfit a mentőszolgálat munkatársai még 2026. július 30-án, mivel az akkori információk alapján ittas állapotban elesett és emiatt a fején megsérült – írja beszámolójában a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A férfi állapota romlott és az orvosi kezelés ellenére augusztus 6-án a kórházban elhunyt. A kórház jelzése alapján a rendőrök megkezdték a körülmények vizsgálatát. A nyomozók bevonták a helyi körzeti megbízottat, ennek során kiderült, hogy bűncselekmény történt.
Az információt követően a főkapitányság nyomozói büntetőeljárást indítottak. A nyomozás során kiderült, hogy egy helyi férfi előzetes szóváltást követően az áldozatot egy alkalommal nagy erővel arcon ütötte. Emiatt a férfi tompítás nélkül hanyatt esett, a feje a talajhoz csapódott. Ezt követően mozdulatlanul feküdt a földön.
A rendőrök eljárás alá vonták a 48 éves helybélit, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják a történteket.