Nyitókép: AndreyPopov/Getty Images

Elgázolta utasát egy buszsofőr

Infostart / MTI
2026. május 23. 06:30
A sofőr nem vette észre, hogy az egyik utas még nem szállt le teljesen a járműről, és elindult. Ennek következtében az idős nő a busz kereke alá került.

Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta egyik utasát – közölte a Békés Vármegyei Főügyészség pénteken.

Az 53 éves újkígyósi nő 2024. december 1-jén késő délután egy menetrend szerint közlekedő autóbuszt vezetett Vésztő lakott területén. A járművezető tudott arról, hogy az autóbusz második ajtaja feletti világítás nem működött, ahogyan arról is, hogy a járműben nem üzemelt az a biztonsági rendszer, amely újranyitja az ajtót, ha valami az ajtószárnyak közé kerül.

Az egyik megállóban egy 70 éves helyi nő megkezdte a leszállást a második ajtónál, ám a sofőr a figyelmetlensége miatt indulási jelet adott, majd becsukta az ajtót annak ellenére, hogy a leszálló nő mozgása a vezetőülésből mindvégig látható volt.

Az ajtó két szárnya az idős asszony egyik karját beszorította, miközben a teste már az autóbuszon kívül volt. Ezt követően a sofőr elindult az autóbusszal, ezzel elrántotta a sértettet, aki az autóbusz alá esett és a jármű jobb hátsó kereke áthajtott a testén.

A baleset következtében az asszony olyan többszörös, súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A Gyulai Járási Ügyészség az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat, és indítványozta, hogy a bíróság a buszsofőrt beismerése esetén is ítélje felfüggesztett fogházbüntetésre, valamint tiltsa el a „D” kategóriába tartozó járművek (a nyolcnál több utas szállítására tervezett autóbuszok) vezetésétől.