Nyitókép: Fedorovekb/Getty Images

Szomszédok közötti perpatvar: megfenyegettek egy nőt, hogy rágyújtják a házát

Infostart
2026. április 7. 21:21
A házkutatás során egy kispuskát, valamint csaknem 200 lőszert találtak az elkövetőnél.

Egy Devecserhez közeli településen élő nő még tavaly novemberben jelezte a rendőrségnek, hogy a szomszédja megfenyegette őt. Elmondása szerint azzal az indokkal ment át hozzá, hogy a lányát keresi, és miután nem akarta beengedni, betörte az ajtó üvegét. Ezután szóváltásba keveredtek, és a férfi megfenyegette, hogy rágyújtja a házat.

A police.hu beszámolója szerint a sértett elmondta azt is, hogy korábban volt olyan eset, amikor a szomszédja egy puskával ment át hozzájuk.

Forrás: police.hu

A rendőrök másnap délelőtt otthonában fogták el a férfit, majd előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki.

A házkutatás során egy kispuskát, valamint csaknem 200 lőszert találtak és foglaltak le.

A férfi ellen rongálás, fenyegetéssel elkövetett zaklatás és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt folyt eljárás. Az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársai már befejezték a vizsgálatot, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.