A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki a zebráról a járdára felhajtva üldözte autójával a haragosát – írja közleményében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.
A vádirat szerint az 57 éves nő 2024 őszén közlekedett járművével Győrben. Egy gyalogosátkelőhelyhez közeledve észrevette, hogy ott épp a családjával perben álló 48 éves sértett kel át.
A terhelt indulatossá vált, és járművét a sértett felé kormányozta, majd a kerékpárútra és a járdára is felhajtott, miközben azzal fenyegette, hogy megöli.
A sértett az elütést csak úgy tudta elkerülni, hogy balra kitért a felé közeledő jármű elől. A vádlott ezután a járdáról a zebrán keresztül visszatért az úttestre.
A terhelt ellen közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség, vele szemben akár három évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható. Az ügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság az elkövetőt tiltsa el a közúti járművek vezetésétől. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.