Őrizetbe vett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága egy ukrán-magyar kettős állampolgárt, akitől hatvanezer doboz zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le - közölte a hatóság.
A gépkocsi tulajdonosa egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei település parkolójában pakolt egy autó rakterében, amikor a NAV pénzügyi nyomozói a bevetési igazgatóság pénzügyőreinek közreműködésével rajtaütöttek.
A nyomozók átvizsgálták a dobozos teherautót, amelyből 60 ezer doboz cigaretta került elő. A nyomozók az adózás alól elvont, zárjegy nélküli cigaretták mellett a jármű utasterében talált mobiltelefonokat, a jármű mozgásával kapcsolatos eszközt és nyugtákat, továbbá a járművet is lefoglalták.
Az elkövetőt - a központi költségvetésnek okozott több mint 100 millió forint vagyoni hátrány miatt - költségvetési csalás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
Címképünk illusztráció