Nyitókép: Getty Images/Daniel Tamas Mehes

Elkapták a brutális miskolci gyilkosság gyanúsítottját

Infostart
2025. november 30. 15:05
Elfogták a rendőrök azt a fiatal férfit, aki a megalapozott gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta egy ismerősét Miskolcon, hogy az a helyszínen elhunyt szombaton késő este - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon.

A police.hu azt írja, hogy a járőrök lakossági bejelentés alapján Miskolcon, a Feszty Árpád úton az úttesten fekve holtan találtak egy férfit szombaton este 22 óra után.

A férfin friss sérülések voltak.

A rendőrök azonnal megkezdték a környék átvizsgálását, információk, adatok beszerzését, ami rövid időn belül eredménnyel járt. A helyszíntől már több száz méterre egy 19 éves fiatalembert állítottak meg és igazoltattak, aki elismerte, hogy ő bántalmazta az elhunyt 59 éves férfit.

A rendőr-főkapitányságra előállított gyanúsított hajnali kihallgatása során elmondta, hogy az éjszaka során ismerősével az utcán italoztak, közben vita alakult ki közöttük, ezért összeverekedtek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a gyanúsítottat emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették - közölték.