Nyitókép: AndreyPopov/Getty Images

Bíróság elé állítják a kegyetlen anyát

Infostart / MTI
2025. november 13. 11:51
A Heves Vármegyei Főügyészség vádat emelet egy anya ellen az alultáplált csecsemőjének halála miatt.

A fiatal nő harmadik gyermeke koraszülötten, kis súllyal jött világra 2023 nyarán, ám az anya a szülés utáni vizsgálatokon egyáltalán nem, míg a védőnői tanácsadásokon csak többszöri figyelmeztetés után jelent meg a kisbabával. Miután az eleinte anyatejjel táplált újszülött nem gyarapodott megfelelően, a védőnő és a háziorvos tápszeres táplálást javasolt. A vádlott azonban a figyelmeztetések ellenére több héten keresztül ilyen életkorban ellenjavallt tehéntejet adott gyermekének.

A vádirat alapján a nem megfelelő táplálás következtében a csecsemő súlygyarapodása elmaradt. A gyermekvédelmi szakemberek ezért többször felhívták a nő figyelmét a szükséges teendőkre, és a tápszerek felíratásában, kiváltásában, valamint az orvosi vizsgálatok megszervezésében is segítették. A nő azonban azonban nem minden esetben íratta fel a tápszert, illetve az annak kiváltásával kapcsolatos problémát sem jelezte.

Az elégtelen táplálás következtében az öt hónapos csecsemő súlygyarapodása megállt, majd visszaesett, végül a gyermek alultápláltság miatt meghalt.

A halál okaként azonosított alultápláltság azért alakult ki, mert az anya a baba gondozását nem a tőle elvárható módon végezte, ezért a Heves Vármegyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vádat ellene.