A halálos kimenetelő gázolás tavaly novemberben történt Orosházán, amikor a a zebrán áthaladó két idős nőt 45 km/h körüli sebességgel gázolta el autójával egy 19 éves, büntetlen előéletű, helyi fiatalember – írja a beol.hu.
A Gyulai Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a 19 éves fiatalember ellen. Az ügyészség vádiratában végrehajtandó fogházra és közúti járművezetéstől eltiltásra tett indítványt.
Az ügyészség közölte, a férfi cselekményével megszegte a KRESZ-ben foglaltakat, mely szerint a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni. Megszegte továbbá, hogy azt a helyet, ahol a gyalogosnak elsőbbsége van, a jármű vezetőjének csak olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy az elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni.
A jármű vezetőjének a zebrát csak fokozott óvatossággal, és olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel – amennyiben szükséges – a gyalogos-átkelőhely előtt meg is tudjon állni.