Nyitókép: Solovyova/Getty Images

Biciklist sodort el a gyorshajtó, majd sorsára hagyta

Infostart
2025. október 4. 06:40
Az ügyészség most vádat emelt az ittasan száguldó, majd az elütött biciklist otthagyó sofőr ellen.

A Kecskeméti Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása és ittas járművezetés miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki autójával elsodort egy kivilágítatlan kerékpárost, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről – írja közleményében a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

A vád szerint a vádlott 2023. október 15-én, este, Solton, ittasan, a megengedettet sebességet túllépve közlekedett az autójával. A nő a járművének az elejével nekiütközött az előtte sötét ruhában közlekedő, kivilágítatlan kerékpárosnak. A szabálytalanul közlekedő sértett elesett és az útpadkára zuhant. A kerékpáros 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A vádlott annak ellenére, hogy a balesetet észlelte, a helyszínről megállás nélkül elhajtott, nem nyújtva segítséget a sérült férfinak.

A sofőr is több KRESZ szabályt megszegett, így azt, hogy járművet az vezethet, akinek a szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. Emellett a balesettel érintett jármű vezetőjeként köteles lett volna azonnal megállni, a sérült vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani, személyi sérülés esetén a rendőrséget értesíteni. Ilyen esetben a helyszín csak a rendőr engedélyével hagyható el.

Az ügyészség a nőt ittas állapotban elkövetett járművezetés, valamint segítségnyújtás elmulasztásának vétségével vádolja és ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségéről a Kalocsai Járásbíróság fog dönteni.