Nyitókép: Pixabay

Ennyire érzéketlen rablóval már régen volt dolguk a hatóságoknak

Infostart
2025. szeptember 23. 22:00
Az elkövető hangszórót, pénzt, igazolványokat és bankkártyát zsákmányolt az áldozattól, így most minősített rablás miatt kell felelnie a bíróságon. Fegyházba is mehet tettéért.

A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség minősített rablás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki kihasználva, hogy fogyatékkal élő ismerőse nem lesz képes hatékonyan védekezni, erőszakkal elvette az értékeit – írja közleményében a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

A vád szerint a többszörösen büntetett férfi 2025. január 6-án, este, megszólította a fogyatékossággal élő sértettet, akivel egy órán keresztül beszélgettek és alkoholt fogyasztottak.

A vádlott számára kiderült, hogy a szemmel láthatóan nehezen mozgó és beszélő férfitól komoly ellenállásra nem kell számítania.

Egy idő után a sértett gyalogosan hazafelé indult, a vádlott pedig a kerékpárját tolva kísérte. Egy kietlenebb útszakaszon a rabló egy hirtelen mozdulattal letépte a sértett derekára csatolt övtáskát. Amikor ő védekezésül utána kapott, a támadója fellökte. A lökés következtében a férfi hanyatt esett és a fejét is beütötte. Ezt kihasználva a vádlott átkutatta a hátizsákját, valamint az övtáskáját, amelyből hangszórót, powerbankot, továbbá bankkártyát, iratokat és készpénzt vett magához. Időközben a sértett feltápászkodott és a kerékpár kosarába helyezett értékei után nyúlt, ám a rabló ismét fellökte és elhajtott a helyszínről.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A kunszentmiklósi rendőrök az elkövetőt néhány órán belül beazonosították és elfogták. A nyomozók a bankkártyát, a hangszórót és a készpénzt lefoglalták.

Az ügyészség a férfit a rablás súlyosabban minősülő bűntettével vádolja, és ,vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. Bűnösségéről a Kunszentmiklósi Járásbíróság fog dönteni.