A gyanú szerint az 53 éves Fatmir S. 2024. október 13-án reggel vette észre az M3-as autópálya gödöllői szakaszán, hogy egy autó félrehúzódott a leállósávba. A férfi megállt, és odament az ukrán rendszámú kocsihoz. Defektre hivatkozott, és elterelte a figyelmüket: a jármű hátsó részéhez csalta a későbbi sértetteket. Addig a társa meglovasította az ülésen hagyott táskát a benne lévő pénzzel és iratokkal együtt, ezzel több mint 3,5 millió forint kárt okozva – írja a police.hu.
Fatmir S. leeresztette a kocsi kerekét, így a sértetteknek esélyük sem volt utánuk hajtani, de a járművükben lévő kamera felvétel alapján a nyomozók el tudtak indulni. Hónapokon keresztül göngyölítették fel a szálakat. Az adatok elemzése során kiderült, hogy a fővárosban és az M35-ös sztrádán, valamint Hajdúböszörmény térségében is követtek el hasonló bűncselekményeket. A nyomozók alapos munkával azonosították a tetteseket, de mivel nem ismerték a tartózkodási helyüket, elrendelték körözésüket.
Fatmir S.-t Ausztriában fogták el, a Pest vármegyei nyomozók szeptember 5-én vették át osztrák kollégáiktól. Gyanúsítottként hallgatták ki, a bíróság pedig lakhelyelhagyásai tilalmat rendelt el vele szemben.