Nyitókép: Pixabay

Pofonegyszerűen vitték el a kocsiját, és nem csak emiatt szomorkodhat a tulajdonos

Infostart
2025. augusztus 26. 06:23
Ráadásul aznap este az érintett jármű már a harmadik volt, amit egy álomszuszék fiatal feltört.

Egy tiszakécskei nő tett bejelentést augusztus 24-én hajnalban a rendőrségen arról, hogy eltűnt az autója. Elmondása szerint a kocsit házuk előtt hagyta, nem zárta le, mert biztonságosnak ítélte a környéket, ráadásul a kulcsot is a gyújtásban felejtette – írja beszámolójában a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az autót egy földúton találták meg összetörve, defektes kerékkel, felnyitott motorháztetővel.

Ráadásul az anyósülésen egy alvó férfira bukkantak.

Kiderült, hogy a tolvaj balesetezett a lopott autóval, és miután nem tudott tovább haladni, egyszerűen ledőlt aludni. Vele szemben felmerült a bódult vezetés gyanúja, ezért a rendőrök vér- és vizelet-mintavételre előállították.

A nyomozás kiderítette, hogy a 18 éves feltételezett elkövető az éjszaka folyamán két másik autót is megpróbált ellopni, amik szintén nem voltak lezárva. Megbontotta a gyújtáskapcsoló alatti burkolatot, de nem sikerült elindítania a járműveket. Az egyikből egy GPS-készüléket viszont elvitt, amit a rendőrök a fiatalnál megtaláltak és később visszaszolgáltattak a tulajdonosának.

A férfit a rendőrök jármű önkényes elvétele miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.