Nyitókép: Zolnierek/Getty Images

Brutálisan bántalmazta alvó albérlőjét

Infostart
2025. augusztus 22. 08:43
Életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség egy kelet-nógrádi férfival szemben, aki egy közös italozás után egy asztallábbal fejen ütötte és többször fejbe is rúgta alvó albérlőjét.

A vád szerint a férfi és ismerőse 2023. január 4-én délután egy kelet-nógrádi kistelepülés boltjában bort, sört és röviditalt vásároltak, amit a bolt előtt közösen fogyasztani kezdtek. Az esti órákban az elkövető lakóházához indultak, ahol a sértett albérlőként lakott. Útközben a férfi számon kérte ismerősét, hogy hová lett az a két liter bor, amit vásároltak, mire az ivócimborája azt felelte, hogy megitta.

Otthonukban a részeg férfi kötekedni kezdett albérlőjével a lakbér miatt, majd mindketten lefeküdtek aludni. Kis idő elteltével a házigazda felkelt és az alvó sértettet egy asztallábbal fejen ütötte és többször fejbe rúgta.

A bántalmazás során a sértett férfi 8 napon túli gyógytartamú csonttöréses sérüléseket szenvedett, de fennált a lehetősége a súlyosabb, életveszélyes sérülés kialakulásának is, melynek elmaradása a véletlennek volt köszönhető.

Az elkövetéskor a támadó ittas volt. Az önhibából eredő ittasság nem menti az elkövetőt, hiszen az alkohol hatása közismert, ezért aki szeszes italt fogyaszt, számolnia kell azzal, hogy lerészegedhet, így tettéért teljes büntetőjogi felelősséggel tartozik, sőt, az ittas elkövetés súlyosító körülménynek számít.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség az albérlőjét bántalmazó férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt emelt vádat.

Arra az esetre, ha a büntetlen előéletű férfi az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését a vád szerint beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség vele szemben 2 év, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, valamint a majd két és félmillió forintot elérő bűnügyi költség viselésére tett indítványt.

Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt.