Nyitókép: police.hu

Bulis csajoknak álcázták magukat a rendőrök a dunai gigarazzián

Infostart
2025. július 29. 15:47
Július 19-én összehangolt rendőrségi akcióra került sor Göd külterületén, a Homokszigetnél, amelyről videó is készült. A rendőrség 13 személyt állított elő egy közel 120 fős rendezvényről, gyanú szerint kábítószer-fogyasztás miatt. A buli résztvevői szerint a rendőrség túl keményen járt el.

A helyszíni gyorsteszt tíz esetben megerősítette a kábítószerfogyasztást – közölte a rendőrség. Azt is hozzátették, hogy drónfelvételek elemzése és további személyek azonosítása van folyamatban. Az esetről tehát videófelvétel is készült.

A police.hu-n úgy fogalmaznak, hogy az ellenőrzés "meghozta a várt eredményt".

A Drogriporternek név nélkül nyilatkozott számos, a buliban részt vevő ember, és az ő beszámolóik alapján más kép rajzolódik ki a történtekről. A buli valóban szabálysértő módon, természetvédelmi területen zajlott, de évek óta tartottak ott hasonló "illegál" összejöveteleket, amiről a hatóságok is tudtak. Korábban legfeljebb a zaj miatt érkező bejelentésekre reagáltak.

Július 19-én azonban másképp alakultak a dolgok. Este 6 után a békés hangulatú buliban feltűnően sokan kérdezősködtek drogról – róluk később kiderült, hogy civil ruhás rendőrnők voltak. Az éjszaka egy pontján aztán civil ruhás rendőrök ugrottak a tánctérre, majd földre teperték a DJ pult közelében állókat, köztük magát a DJ-t is. A résztvevők kezdetben nem értették, mi történik, sokan azt hitték, előadásról van szó, vagy épp egy sorozatgyilkost füleltek le. A hangos zene miatt az sem volt mindenki számára világos, hogy rendőrök intézkednek. Erről videó is készült.

Nem sokkal később kutyás rendőrök vizsgálták át a helyszínt. A beszámolók szerint alig találtak drogot: körülbelül 20 gramm – eldobálva a földön, grammokban fű és speed. A beszámoló szerint "konkrétan csak egy srácnál találtak minimális speedet, mások ruházatából semmi nem került elő".

A rendőrkapitányságon a gyanúsítottakat vizelettesztnek vetették alá, aminek többségük esetében pozitív lett az eredménye. Ez kábítószer-fogyasztás bűncselekményének minősül. A júniusi szigorítás értelmében a 6 hónapos elterelésre csak akkor van lehetőség, ha az érintett együttműködik a beszerzés körülményeinek feltárásában.

Az esetről beszámoló Hello Gödhöz futottak be olyan értesülések, hogy pár nappal később hasonló rendőrségi jelenlét volt a Homokszigetnél, de ezt kérdésünkre a rendőrség határozottan cáfolta.