Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Figyelmetlen volt a kanyarodásnál, súlyos balesetet okozott a kecskeméti sofőr

Infostart
2025. július 24. 12:35
Maradandó fogyatékosságot szenvedett egy motoros utasa Kecskeméten, amikor összeütközött egy szabálytalanul visszaforduló autóssal. A bíróság pénzbüntetés mellett, a vezetéstől is eltiltotta a sofőrt.

Közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat egy autóssal szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség. Az elkövető szabálytalanul akart visszafordulni az úton, de a figyelmetlensége miatt összeütközött egy motorral.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a vádlott még 2023. júliusában Kecskeméten, a Szent László körúton vezetett, amikor észlelte, hogy túlment egy útkereszteződésen. Lehúzódott, hogy visszafordulhasson, azonban nem vette észre, hogy időközben egy motoros előzésébe kezdett. Kocsijával a 30-40 km/óra sebességgel haladó motor elé kanyarodott és összeütköztek.

A KRESZ szerint a balra bekanyarodó jármű vezetője az irányváltást akkor hajthatja végre, ha meggyőződött arról is, hogy a járművének előzését vagy kikerülését másik jármű nem kezdte meg.

A motor utasa maradandó fogyatékossággal gyógyuló sérülést szenvedett, míg a motorkerékpáros könnyebben sérült.

Az ügyészség a sofőrt közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolta és tárgyalás mellőzésével indítványozta a felelősségre vonását. A Kecskeméti Járásbíróság a sofőrrel szemben 360 ezer forintbüntetést szabott ki, továbbá másfél évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. A majdnem 400 ezer forintos bűnügyi költség is a vádlottat terheli.