Nyitókép: Unsplash

Odébb rakott egy nagy halom földet, súlyos ügy lett belőle

Infostart
2025. július 2. 07:25
Egy hatalmas földkupacban jelentős védett partifecske-kolónia telepedett meg, fiókáik is kikeltek az üregekben. Aztán jött a férfi, mozgatni kezdte a földrakást, betemette a költőüregeket, amivel számos madár halálát okozta.

A Ceglédi Járási Ügyészség feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott azzal a férfival szemben, aki egy partifecskék által költőhelyként használt partfalat rombolt le munkagépével - írja közleményében a Pest Vármegyei Főügyészség.

Egy Cegléd melletti ipartelepen, többszáz köbméternyi földrakásban 2023 nyarán védett partifecskék költőüregeket alakítottak ki. Júniusra már fiókáik is kikeltek, így a madarak folyamatosan repkedtek táplálékkal az üregekbe, ami külső szemlélő számára is feltűnő volt.

A gyanúsított 2023. nyarán - annak ellenére, hogy a madarak intenzív jelenlétét észlelnie kellett - egy homlokrakodóval alakítani kezdte a földrakást, amelynek következtében a költőüregek nagyobb részét földdel elzárta. Ez az üregekben lévő kikelt fiókák pusztulását okozta, illetve a védett madarak költőhelyét jelentősen károsította.

A munkagéppel tönkretett fészkelőhely. Forrás: ugyeszseg.hu

A munkagépet kezelő férfi magatartása természetkárosítás bűntettének megállapítására alkalmas. A férfi a nyomozás során beismerő vallomást tett és vállalta, hogy saját költségén, az illetékes nemzeti park igazgatóságának szakmai irányítása mellett egy arra kijelölt megfelelő helyen új költőhelyeket alakít ki. Erre is figyelemmel Ceglédi Járási Ügyészség egy évre felfüggesztette az eljárást. A férfinak ezen idő alatt kell a vállalt kötelezettséget teljesítenie, amit pártfogó felügyelő is figyelemmel kísér.