Nyitókép: Jub Rubjob/Getty Images

Ők sem unokáznak többé

Infostart
2025. május 31. 17:45
A szlovák állampolgárok több idős asszonyt is megkárosítottak Budapesten, mire utol tudták érni őket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztálya 2025 márciusa óta nyomoz egy bűnbanda után, amely a II. kerületben károsított meg egy idős asszonyt. Az ismert módszert alkalmazták: a nénit egy vidéken élő unokaöccsének mondó férfi hívta fel - írja beszámolójában a BRFK. A csaló azt mondta, hogy lecsukták, mert illegális dolgokat adott fel csomagban, és sürgősen pénzre van szüksége szabadlábra kerüléséhez. A sértett nem kételkedett, de készpénzt nem tartott otthon, így a telefonos instrukcióknak megfelelően értékes ezüstérméit dobta ki az ablakon az ott várakozó bűntársnak.

A nyomozók aprólékos munkával egyre több részinformációt szereztek be az elkövetőkről. Így amikor május 16-án szinte ugyanilyen módszerrel több millió forinttal károsítottak meg egy idős asszonyt a VII. kerületben,

a rendőrök már biztosak voltak benne, hogy ugyanarról a bandáról van szó, de még csaknem két hétre volt szükség, hogy elegendő bizonyítékot szerezzenek be a rajtaütéshez.

A megfelelő pillanat május 28-án érkezett el, az egyik tettes ekkor a XI. kerületben hívott fel egy 81 éves nőt. A sértett fiaként bemutatkozó csaló óvadékra kért pénzt, az asszony 1,2 millió forintot és ékszereket készített össze, és vitt a megadott helyre. A csomagot egy nő vette fel, taxival hagyta el a helyszínt, de a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztálya követte és elfogta. A nyomozók ezután a VIII. kerületben, az Üllői úton törték rá az ajtót a feltételezett bűntársára.

A két szlovák állampolgárt, a 39 éves N. Klaudiát és a 22 éves L. Sebastiant a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a BRFK Vagyonvédelmi Osztályán. A gyanúsítottak nem tettek a vallomást, őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat. Az Üllői úti lakásban tartózkodó további hat szlovák állampolgárt egyelőre tanúként hallgatták ki.