Nyitókép: Unsplash

Dráma lett a fürdetésből és még bírósági eljárás is indult

Infostart
2025. május 26. 11:12
Hiába próbálta az anya hideg vízzel hűteni utána a gyermek testét, így is életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy nő ellen minősített súlyos testi sértés vétsége miatt - írja közleményében az ügyészség. Az elkövető fürdetéskor forró vizet öntött a ládába, amelybe a szomszéd helyiségből beszaladó gyermeke beleesett.

A vádirat szerint a nő egy borsodi településen lévő házban 2023. május elején, este fürdetéshez készült elő. Az anya vizet forralt, a kádként használt műanyag húsos ládát a szobaajtó nélküli, de küszöbbel rendelkező lakrészben a földre tette. Mellé hideg vizes vödröt rakott. Amikor felforrt a víz, beleöntötte a ládába, majd hideg vízzel akarta felönteni, azonban ekkor a 2 éves kislánya - aki totyogott -, a szomszéd helyiségből elindult a kád felé, a küszöbben megbotlott és beleesett a forró vízbe.

A vádlott azonnal kivette a vízből, átszaladt vele a szomszédba, értesítették a mentőszolgálatot, kiérkezésükig hideg vízzel hűtötte a gyermek megégett testrészeit. A kisgyermek életveszélyes sérülést szenvedett. A vádlott a cselekmény lehetséges következményeit azért nem látta előre, mert a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta.

Az ügyészség a büntetlen előéletű nővel szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.