Nyitókép: Facebook/Magyarország Ügyészsége

Négy év börtön jár ezért a győri balesetért – belső kamerás videó

Infostart
2024. október 9. 04:15
A Győri Járási Ügyészség vádat egy 33 éves férfival szemben, aki Győrben okozott közlekedési balesetet, majd segítségnyújtás nélkül elsétált a helyszínről.

A vádirati tényállás szerint a férfi 2024 márciusában telefonon összeveszett párjával. Ekkor édesanyja élettársa autójának kulcsait magához vette, és a járművel elindult Győrben. Közlekedése során a vádlott az erős forgalomban nem tartotta be a 30 km/h-ás sebességkorlátozást, és egy erősen jobbra ívelő kanyarba ennél nagyobb sebességgel haladt be, emiatt átsodródott a szemközti sávba és összeütközött az ott szabályosan közlekedő járművel.

A vétlen járműben utazó pár nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az okozó által vezetett jármű fedélzeti kamerájának felvételén látható a baleset:

A balesetet követően a vádlott nem győződött meg arról, hogy a baleset során szenvedett-e valaki sérülést, hanem a helyszínt – adatai hátrahagyása nélkül – gyalogosan elhagyta.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfit a cselekmény előtt négy nappal ítélte el a bíróság ittas állapotban elkövetett járművezetésért, és ekkor egy évre a járművezetéstől is eltiltották. A vádlott vezetői engedélyt soha nem is szerzett.

Az ügyészség az elkövetőt minősített segítségnyújtás elmulasztásával és eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés bűntettével vádolta meg. Vele szemben a halmazati szabályok alapján négy és fél évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható, és az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ismételten tiltsa el a vádlottat a járművezetéstől.

Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.