Nyitókép: Evgen_Prozhyrko/Getty Images

Ámokfutó sofőrt üldöztek, településeken keresztül menekült a rendőrök elől

Infostart
2024. szeptember 24. 10:01
Az ittas, érvényes jogosítvánnyal nem rendelkező férfi többször ráijesztett autójával két kerékpározó nőre, miután kikosarazták őt. Amikor a bajbajutottak segítségére siettek, a férfi elhajtott, de elveszítette uralmát kocsija felett, és majdnem nekiütközött egy teherautónak, aztán pedig

Közúti veszélyeztetés és ittas vezetés miatt vádat emeltek egy férfi ellen, aki először autójával megpróbált leszorítani két kerékpározó nőt, akik visszautasították ismerkedési szándékát, majd ezt követően az elkövető kis híján összeütközött egy teherautóval – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a közlekedési bűncselekmények miatt már többször is elítélt férfi még 2022 júniusában Törtelen okozta a balesetet ittas állapotban, ráadásul érvényes vezetői engedélye sem volt. A járműben ülve figyelt fel a két nőre, akik az úttest mellett húzódó kerékpárúton haladtak. A férfi hozzájuk közelebb sorolva megpróbált velük beszélgetést kezdeményezni, de a nők visszautasították közeledését.

Ezen a vádlott feldühödött és elkezdte feléjük kormányozni autóját, felhajtva a kerékpárútra. Az ijedt nők leugrottak a biciklikről, és beálltak egy ingatlan kapujába. Ekkor a férfi megindult feléjük, majd 10-15 centiméterre tőlük megállt. Ezt a vádlott négyszer-ötször megismételte, miközben trágár szavakkal szidalmazta őket. Mikor azonban meglátta, hogy két másik személy a sértettek segítségére siet, elhajtott.

A megindulást olyan nagy lendülettel kezdte meg, hogy elveszítette az uralmát a jármű felett és a közeli kereszteződében majdnem nekiütközött egy szabályosan közlekedő teherautónak.

Ezt követően a rendőrök meg akarták állítani Cegléden, de tovább száguldott. A járőrök több kilométeren át üldözték, végül egy rokona padlásán sikerült elfogniuk a férfit a ceglédi rendőröknek.