Nyitókép: Pixabay

Piszkos dolgon értek három közalkalmazottat

Infostart
2024. szeptember 5. 10:29
A Főváros Főügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz három férfival szemben, akik közalkalmazottként egy turisztikai-hagyományőrző pályázat keretében kértek és fogadtak el korrupciós pénzt zenészektől.

A Fővárosi Főügyészség közleményében azt írta, hogy a vádlottak „egy állami kulturális intézménynek dolgoztak közalkalmazottként, az intézmény részt vett egy turisztikai-hagyományőrző támogatási projekt kivitelezésében, amelynek keretén belül éttermi élőzenét játszó zenekarok tiszteletdíját finanszírozta az állam”.

Az egyik vádlott a pályázatok elbírálásában, a nyertes zenekarok kiválasztásában, az éttermek és zenészek közötti koordinációban, két társa pedig a szerződött éttermek helyszíni szakmai ellenőrzésében vett részt, emellett a megvalósítás minőségére vonatkozóan is iránymutatást adhattak.

A három férfi nem volt jogosult pénzt kérni és átvenni a zenekaroktól, enek ellenére egyikük – többek között budapesti, egri és kecskeméti helyszíneken – öt alkalommal, a másik kétszer, a harmadik férfi egy alkalommal jogtalan előnyként elkérte a pályázatban nyertes éttermekben muzsikáló zenészektől a támogatásból származó jövedelmük 10 százalékát.

A Fővárosi Főügyészség két vádlottat üzletszerűen elkövetett, gazdasági vesztegetések elfogadásával, harmadik társukat gazdasági vesztegetés elfogadásával vádolja.

A főügyészség mindhárom férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetést, illetve pénzbüntetést indítványoz, és azt, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el őket attól, hogy közalkalmazottként dolgozzanak – áll a közleményben.