Nyitókép: sturti/Getty Images

Hiába az intés, folytatódott a disznóság a hitelszövetkezetben

Infostart
2024. szeptember 2. 16:10
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartotta a felmentő ítélet ellen bejelentett ügyészi fellebbezést a Széchenyi István Hitelszövetkezet volt vezetőivel szemben hűtlen kezelés bűntette miatt indított ügyben.

A zalaegerszegi székhelyű, időközben már felszámolt Széchenyi István Hitelszövetkezet Igazgatósági és Cenzúra Bizottsági tagjai ellen a Zala Vármegyei Főügyészség emelt vádat hűtlen kezelés bűntette, illetve az ügyvezető igazgató ellen ezen túl még számvitel rendje megsértésének bűntette miatt.

A hitelszövetkezet pénzügyi helyzete 2012. évre a korábbi rossz hitelezési gyakorlat miatt a működés ellehetetlenülésével fenyegetett, ezért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szorosabb felügyelet alá vonta a működését és előírta a döntéshozók számára, hogy csak olyan hitelkérelmeket engedélyezzenek, amelyeknél a visszafizetés meghiúsulásának kockázata minimális.

A hitelszövetkezet döntéshozó szerveinek tagjai azonban 2013. évben is tovább folytatták a felelőtlen hitelezést és hét gazdasági társaságnak nyújtottak úgy hitelt, hogy a visszafizetés elmaradása eredményeként több, mint félmilliárd forintnyi vagyoni hátrányt okoztak a hitelszövetkezetnek.

A Zalaegerszegi Törvényszék mind a nyolc vádlottat felmentette a hűtlen kezelés bűntettének vádja alól, kizárólag a korábbi ügyvezető igazgatót marasztalta a számvitel rendje megsértésének bűntettében, és azért felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész – felmentésük miatt – valamennyi vádlott terhére részben végrehajtandó, részben pedig felfüggesztett szabadságvesztés büntetések kiszabásáért, a korábbi ügyvezető pedig teljes felmentésért fellebbezett.

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség egyetértve az elsőfokú ügyész indítványával, az elsőfokú ítélet megváltoztatása céljából, a vádlottak bűnösségének megállapítása és büntetések kiszabás érdekében fenntartotta a fellebbezést – olvasható az ugyeszseg.hu-n.

Az ügyben a Pécsi Ítélőtábla fog másodfokon döntést hozni.