Nyitókép: Forrás: Magyarország Ügyészsége

Halálos tömegbalesetet okozott egy felelőtlen gazda

Infostart
2024. augusztus 28. 19:23
A Debreceni Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki kivilágítatlan vontatmánnyal közlekedett a főúton, ezért abba hátulról belerohant egy 8 személyt szállító mikrobusz.

A vádirat szerint a férfi traktorral vontatott egy nagyméretű, kivilágítatlan locsolóberendezést 2022. július 10-én, hajnalban, a 42-es számú főúton, Berettyóújfalu külterületén. A vontatmány méretéből adódóan kitakarta a traktor hátsó világító berendezéseit.

A vádlott mögött haladt az egyik sértett által vezetett mikrobusz, amelyben 8-an utaztak. A vezető az éjszakai, közvilágítás nélküli fényviszonyok miatt nagyon későn észlelte a járműszerelvényt, s bár vészfékezett, ennek ellenére a vontatmány hátuljának ütközött. A locsolóberendezés leszakadt a traktorról és felborult, míg a mikrobusz áttért a bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy kistehergépkocsival.

A baleset következétben a mikrobusz és a kistehergépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette.

A mikrobusz 6 utasának nyolc napon túl gyógyuló, míg 2 utasnak nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülései lettek. A baleset a vádlott több KRESZ-szabályszegése miatt következett be.

A tragédia helyszínén készült rendőrségi fénykép. Forrás: Magyarország Ügyészsége

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. A vádhatóság azt is indítványozta, hogy amennyiben a vádlott a járásbíróság előkészítő ülésén a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a járásbíróság őt 5 év fogházbüntetésre ítélje és 4 évre tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.