Nyitókép: Getty Images

Javítóban marad az osztálytársát megkéselő bőnyi kislány

Infostart
2024. augusztus 26. 16:31
Javítóintézetben marad az a 12 éves bőnyi lány, aki hátba szúrta a diáktársát.

Továbbra is javítóintézetben marad az a 12 éves kislány, aki az idén tavasszal hátba szúrta az osztálytársát az egyik bőnyi általános iskolában – tudta meg a 24.hu.

Sticz Tamás, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos azt mondta a portálnak, hogy a bíróság október végéig hosszabbította meg a gyanúsított letartóztatását, amit továbbra is javítóintézetben kell töltenie.

A késelés április végén történt a bőnyi Szent István Általános Iskolában.

Az intézmény egyik 12 éves tanulója egy 25 centi pengehosszúságú konyhakéssel hátba szúrta az osztálytársát az első óra utáni szünetben. A megkéselt gyereket életveszélyes állapotban mentőhelikopterrel vitték a győri kórházba, ahol megműtötték.

Az elkövető lány egy listát vezetett, amelyen az osztálytársai nevei szerepelnek. Pirossal voltak megjelölve azok, akiket meg akart ölni, és zölddel azok, akiket nem. A rendőrség ezt a listát és a kést is lefoglalta. A bíróság két hónappal meghosszabbította a bűncselekménnyel gyanúsított kislány letartóztatását, amit javítóintézetben kell letöltenie.