Nyitókép: Rawf8/Getty Images

Lecsapott a rendőrség a taxisokat zsaroló bűnbandára - videó

Infostart
2024. július 19. 07:39
Három férfi ellen indítottak eljárást, akik jelenleg letartóztatásban vannak, de nem kizárt, hogy gyarapodni fog a vádlottak köre, ha újabb sértettek kerülnek elő.

A gyanú szerint B. Tibor és két társa, Z. Elemér és B. Gyula 2023 júniusától több budapesti kerületben, a Budai Várban, a Váci utcában, a Vásárcsarnok, valamint a Hősök tere és a Széchenyi fürdő közelében található taxidrosztoknál kisajátították a szolgáltatást - írja közleményében a rendőrség.

A B. Tibornak hetente ún. drosztpénzt fizető taxisok az ott dolgozó kollégáikat távozásra szólították fel. Amennyiben azok nem mentek el önként, a három férfi erőszakot vagy fenyegetést alkalmazva elzavarta őket,

majd ezeken a helyeken ők irányították tovább a szolgáltatást. A 48 éves B. Tibor annak érdekében, hogy az akaratának érvényt szerezzen, többször fenyegette, szidalmazta a taxisokat.

A nyomozók az alapos felderítő munkának köszönhetően rövid időn belül azonosították a bűnözői csoport mindhárom tagját. Z. Elemért és B. Gyulát a nyomozók összehangolt akció keretében július 10-én a KR Bevetést Támogató Osztályának, valamint a Rendészeti Igazgatóság munkatársainak közreműködésével Budapesten fogták el.

Harmadik társuk, B. Tibor ellen elfogatóparancsot adtak ki, amely alapján július 15-én a BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságon önként feladta magát.

Az elkövetők által használt gépkocsikban tartott kutatások során a nyomozók több közbiztonságra különösen veszélyes eszközt, egy feltehetően gumilövedékes fegyvert, egy kardot, boxert, gázsprayt találtak, valamint egy nagy értékű autót is lefoglaltak.

A KR NNI Bűnszervezetek Elleni Osztályának nyomozói a három férfit zsarolás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket és kezdeményezték a letartóztatásukat, amelyet az illetékes bíróság elrendelt.

Az eljárásban a KR NNI vizsgálja, hogy történt-e az ügyben egyéb bűncselekmény, illetve más is felelősségre vonható-e. Nem kizárt, hogy a gyanúsítotti kör bővülni fog. A nyomozók az ügyben további sértettek felkutatását tervezik.

A három férfi elfogásáról a rendőrség videós összeállítást is feltöltött hivatalos Youtube-csatornájára: