Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Esélye sem volt a kerékpáros férfinak az ittas gyorshajtóval szemben – képek

Infostart
2024. július 3. 06:39
A Kecskeméti Járási Ügyészség halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt vádat emelt azzal a nővel szemben, aki ittasan, a sebességhatárt lényegesen túllépve vezette autóját, emiatt fékezése ellenére elütötte az úttesten kerékpárját áttoló férfit.

A vádirat szerint az elkövető 2023. május 28. napján a délelőtti órákban a megengedett 90 km/óra helyett mintegy 142-143 km/óra sebességgel haladt autójával Kunfehértó felől Kiskunhalas irányába, amikor meglátta az úttesten előtte áthaladni szándékozó, kerékpárját toló férfit.

A nő fékezni kezdett, azonban ittassága és gyorshajtása miatt az ütközést már nem tudta elkerülni, és mintegy 81-82 km/óra sebességgel elütötte a gyalogost. A baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azon KRESZ-előírást, amely szerint járművet csak az vezethet, akinek nincs a szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol, valamint azt is, amely szerint személygépkocsival lakott területen kívül legfeljebb 90 km/óra sebességgel szabad közlekedni.

Az ügyészség a nőt halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja és ezért vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza.

A vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.