Nyitókép: AndreyPopov/Getty Images

Kiabált a háza előtt rollerező gyerekekkel, majd megtámadta az apjukat

Infostart
2024. május 31. 07:21
A férfinak nem tetszett, hogy a gyerekek a háza előtt játszanak, ezért indulatosan rájuk szólt, majd mikor az apjuk számonkérte ezért, fémrúddal esett neki.

A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat az agresszíven visekledő férfival szemben - írja közleményében az ügyészség.

A vádirat szerint a sértett 2023. augusztus 16-án azért csengetett be a vádlott kiskunfélegyházi otthonába, hogy felelősségre vonja a férfit azért, mert korábban indulatosan szólt rá a sértett gyerekeire, akik a háza előtt rollereztek.

A vita hevében az elkövető a házából magához vett egy tömör fémrudat, majd azzal az utcán várakozó férfi feje irányába ütött, aki védekezésképpen felemelte az egyik kezét, így a vádlott azt találta el.

Az ütés következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett, valamint a karórája összetört.

Az ügyészség a férfit garázdaság vétségével és könnyű testi sértés vétségével vádolja és ezért vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza.

A vádlott bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.